Nyitólap

Tanáraink

Felvételizőknek

Diákjainknak

Versenyek

Érettségi

Képek, videók

 

Pfeiffer Ádám

     

Dr. Pfeiffer Ádám iskolánk egykori igazgatója, vezetőtanára, a kémia munkaközösség-vezetője, a kompex természettudományi tagozat egyik megalapítója. Korábbi munkahelyén az érdi gimnázium ő alapította a biológia-kémia tagozatot, Pest megyei szakfelügyelő, szaktanácsadó, tankönyvszerző.
Több tanítványa ért el jó helyezéseket az Irinyi János Országos Kémiaversenyen és a kémia OKTV-n. Az egyetemi kollégákkal közösen végzett szakmódszertani kutatásaiból sokat publikált, majd doktorált is. Taneszköz-fejlesztésért "TANÉRT 1." - díjat kapott. Gyerekközpontú és közösségteremtő tanárszemélyiség.
Az Apáczai Gimnázium kémiaoktatásában minőségi változást jelentett a kémia és biológia előadótermek által közrefogott professzionális kémia labor megteremtése, melyet Pfeiffer Ádám már intézményvezetőként kezdeményezett az ELTE vezetésénél, s ennek nyomán 1990 óta önállóan, gázzal, villannyal, mosogatóval fölszerelt munkahelyeken, saját eszközökkel kísérletezhetnek a tagozatos és kémia fakultációt választó diákok. A természettudományos oktatás infrastrukturális feltételeinek megteremtése mellett a volt igazgató annak a pedagógus közösségnek a kialakításában is aktív részt vállalt, amelynek tagjai szakmai tudásuk, elhivatottságuk révén évtizedeken át fenntartották, és ma is fenntartják az intézmény jó hírnevét. Közülük többen elnyerték már a Rácz Tanár Úr Életműdíjat, így Holics László és Flórik György fizika vezetőtanárok és Villányi Attila kémai vezetőtanár és 2011-ben Pfeiffer Ádám is. A szűken vett oktatáson túlmutató programok, a tantestületi közösségformálás és a diákélet fellendítése fontos részét képezte igazgatói tevékenységének. Pfeiffer Ádám nyugdíjazása után sem szakította mag kapcsolatait az ELTE-vel: a kémia szakos államvizsga-bizottság külső tagjaként tevékenykedve továbbra is részt vesz a pedagógusképzésben.

 
     
 

Pfeiffer Ádám néhány könyve:

 

 

Kémiai kísérletek az élő szervezet anyagaival (szerkesztő)

Kémiai kísérletgyűjtemény

Kémia a gimnáziumok II. osztálya számára

Kémia a gimnáziumok 10. osztálya számára

 

 

 

Rácz Tanár Úr Életműdíj

Pfeiffer Ádám köszöntése az ELTE oldalán

Beszélgetés a 2006-os Jubileumi Évkönyvben