Kémia

 

Üdvözöljük a kémia munkaközösség oldalán

 

 

Nyitólap

Tanáraink

Felvételizőknek

Diákjainknak

Versenyek

Érettségi

Képek, videók

 

 

Aktuális hírek, információk 2022.

 

Laborgyakorlaton a 7.C

A téli szünet előtti utolsó kémiaórán jó hangulatú laborgyakorlaton vett részt a 7.C osztály. Rézgálicoldatot készítettek a fiatalok, aminek nagy hasznát vesszük a későbbiekben. Köszönjük!

     

XVI. Dürer verseny

A verseny helyi fordulójának eredménye alapján iskolánkból négy csapat jutott be a verseny döntőjébe. Gratulálunk!

a verseny honlapja

döntőbe jutott csapatok

   

A kémia OKTV II. fordulójába jutottak

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójában 29 induló közül 17 tanuló érte el a továbbküldéshez szükséges ponthatárt. A dolgozatok felüljavítása után 12 tanuló jutott be a II. fordulóba.

II. fordulóba jutottak

feladatsorok

korábbi eredményeink

   

a XIX. IJSO hivatalos honlapja

a verseny magyar honlapja

XIX. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpia (IJSO)

A Kolumbia fővárosában, Bogotában lezajlott 19. IJSO magyar csapatának mindhárom tagja ezüstérmet szerzett. A csapatban két tanuló képviselte iskolánkat: Biró Artúr és (9.C) és Simon János Dániel (9.D).

Gratulálunk!

   
     

Megjelent a Középiskolai Kémiai Lapok legújabb száma.

A tanév második KÖKÉL-számában olvashatók többek között a 2022/23. tanévben meghirdetett Kökél versenyek második feladatsorai. A feladatkészítők között sok ismerős névvel találkozhattok: Varga Bence tanár úr, Nemeskéri Dániel (12.b), Papp Marcell (12.b) és Sajósi Benedek (tavalyi 12.c) feladatain is törhetitek a fejeteket.

A második forduló beküldési határideje: január 9.

kökél logo

KÖKÉL 2022/5. szám

 

     

December 1-én, csütörtökön 17 órakor kerül sor az Alkímia Ma idei évadának ötödik előadására. Az előadó Kóczán György vegyész, az ELKH Peptidkémiai Kutatócsoportjának munkatársa.
Az előadás címe: Szakmánk címere: a retorta (a kísérleti résszel összevontan)

Ráadás program: Az előadást követően kb. 18.45-kor lesz a december 15-i Alkímia Ma nyilvános felvétele - közvetítés nélkül. (Róka András: Faraday karácsonya) Tehát: aki vállalja hogy december 1-én eljön az Eötvös terembe, az 4 órán keresztül élvezheti a látványos kémiát, először Kóczán György, aztán Róka András tolmácsolásában!

a program részletei

Alkímia Ma honlap

Facebook oldal

Youtube csatorna

     

A kémia OKTV I. fordulójának eredményei

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójában 29 induló közül 17 tanuló érte el a továbbküldéshez szükséges ponthatárt. A dolgozatok végleges pontszáma és a továbbjutáshoz szükséges ponthatár a dolgozatok felüljavítása után alakul majd ki!

továbbküldött dolgozatok

feladatsorok

korábbi eredményeink

   

Sebő Péter: Josef

A Liget novemberi számában olvasható történetben elrejtve még
 kémia is szerepel.

Josef

   

Élményórák kémiából 8. osztályosok számára

Nyolcadik osztályosok számára szervezett hagyományos tagozatbemutató programunk és kísérleti bemutatónk 2022. november 19-én szombaton 10.00-tól kezdődően kerül megrendezésre.
Minden általános iskolást szeretettel várunk, aki érdeklődik iskolánk természettudományi tagozata, a kémia vagy természettudományok iránt!
Jelentkezni az iskola honlapján (jobb oldali link) keresztül lehet november 10-ig
.

Kémia gyakorló feladatsorainkat is ajánljuk a természettudományi és a biológia tagozatra jelentkező diákok számára!

regisztráció (megtelt)

iskolánk felvételi tájékoztató oldala 8. osztályosoknak

videó egy korábbi év bemutatójáról

gyakorló feladatok kémiából

   

ELTE Természettudományi Kar Nyílt Nap - 2022. 11. 16.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara személyes jelenléttel zajló továbbtanulási Nyílt Napot rendez a 2023. szeptemberben induló képzéseiről. A felvételi expón minden természettudományos alapszakunk képviselteti magát. A rendezvényre programjai többek között között felvételi tájékoztatók, képzésismertetők, laborbejárások és mintaórák is lesznek! Részletes programok a jobb oldali linken elérhető honlapon.

ELTE TTK Nyílt Nap

   
   

Nemzetközi Kémiai Torna

A Nemzetközi Kémiai Torna magyar válogatóversenyére kihirdetett témák listája és a verseny szabályai a jobb oldali linkeken érhetők el.
Jelentkezési határidő december 1.

International Chemistry Tournament Hungary
Facebook oldala

a nemzetközi verseny Facebook oldala

   
     

Életünk a Kémia

Az Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Életünk a Kémia címmel elindította új videósorozatát, amelynek első néhány része már elérhető a projekt honlapján. A sorozatból a nézők megismerhetik a TTK Szerves Kémiai Intézetében zajló izgalmas kutatásokat, az azokon dolgozó munkatársakat, és betekintést nyerhetnek egy tudományos labor mindennapjaiba.

Életünk a Kémia honlap

     
   

Kémiai Nobel-díj 2022.

A 2022-es kémiai Nobel-díj laboratóriumi körülmények között megvalósíthatónak tűnő szintézisek hatékony, sok esetben élő rendszerekkel összeférhető megvalósításával kapcsolatos. Barry Sharpless és Morten Meldal lefektették az un. klikk-kémia ill. a bioortogonális kémia alapjait, amelynek segítségével a molekuláris építőelemek gyorsan és hatékonyan illeszhatők egymáshoz, s így komplex szerves molekulák nagy hatékonysággal, melléktermékek nélkül állíthatók elő.

nobelprize.org

magyarázó video (magyarul)

   
   

Megjelent a Középiskolai Kémiai Lapok legújabb száma.

A tanév első KÖKÉL-számában olvashatók többek között a 2022/23. tanévben meghirdetett Kökél versenyek felhívásai és első feladatsorai,
közöttük Nemeskéri Dániel (12.b) feladatai is.

A jelentkezés és az első forduló beküldési határideje:
 november 13.

kökél logo

KÖKÉL 2022/4. szám

 

   
   

Alkímia Ma 2022/23.

Az ELTE Alkímia Ma előadássorozatának nyitó előadása
2022. szeptember 15-án 17 órakor lesz: Segítség, vegyszerek! címmel

A tervezett további programok a honlapon illetve a bal oldali képen is olvashatók. Az előadások látogatása ingyenes és az online is elérhető.
További részletekről a program honlapján illetve Facebook oldalán lehet tájékozódni, a régebbi előadások a Youtube-on is elérhetők.

 

Alkímia Ma honlap

Facebook oldal

Youtube csatorna

   

XIX. Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpia (IJSO)

Szeptember 4-én zajlott le iskolánkban a XIX. IJSO válogatója, amely alapján az idei 3 fős magyar csapatnak két Apáczais tagja is lesz: Biró Artúr (9.c) és Simon János Dániel (9.d).

Gratulálunk!

A versenyt idén december 2-12. között Kolumbia fővárosában, Bogotában rendezik (2600 m tengerszint feletti magasságban).

a XIX. IJSO hivatalos honlapja

a verseny magyar honlapja

     

Varga Ernő Kémiai Díj 2022.

Hagyományainknak megfelelően az évnyitón hirdették ki a Varga Ernő Kémia Díjakat. Az Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért és a Richter Gedeon Rt. által alapított díjat az előző tanév eredményei alapján kémiából leginkább kiemelkedő diákok kapják.
A2021/22. tanév alapján díjazottak:
Saracco Lucio (12.c), Nemeskéri Dániel (11.b), Papp Marcell (11.b), Éger Viktória (10.b), Viczkó Csaba (9.b).

Gratulálunk!

A díjat iskolánk korábbi emblematikus kémiatanáráról
 
Varga Ernőről nevezték el.

     

Nemzetközi Kémiai Torna

Idén a versenyt Budapesten rendezték meg, melynek az ELTE adott otthont. A hagyományoknak megfelelően a házigazda két csapatot is indíthatott, melyek közül mindkettő kiválóan szerepelt, és az egyéni eredmények is kiemelkedőek lettek. Mindkét magyar csapat ezüstérmet szerzett, és az egyetlen egyéni aranyérmet is egy magyar versenyző, Saracco Lucio (12.c) nyerte!

hír az ELTE honlapján

International Chemistry Tournament
Hungary Facebook oldala

a nemzetközi verseny Facebook oldala

     

Nemzetközi Kémiai Diákolimpia

Az 54. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián a magyar csapat 3 ezüst- és 1 bronzérmet szerzett (a képen balról jobbra):
Szabó Márton - ezüst (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom)
Nemeskéri Dániel - ezüst (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, 11.b)
Papp Marcell Imre - bronz (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, 11.b)
Saracco Lucio - ezüst (ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, 12.c).
A versenyt Kína rendezte, távolléti módon. A magyar csapat a szlovénokkal együtt Ljubljanában írta meg, ahol közösen vendégül láttuk az ukrán csapatot is. A csapatot Villányi Attila tanár úr kísérte el Ljubljanába.

korábbi eredményeink

     

XXXIII. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny

Az elmúlt hétvégén Egerben zajlott a Hevesy verseny döntője,  ahol Simon János Dániel 10., Koscsó Virág Mária 13., Nguyen Minh Anh 29. helyezést érte le. Simon János Dániel ezen kívül külön díjat nyert a legjobb 8. osztályos gyakorlati munkájáért is.

Gratulálunk!

korábbi eredményeink

a verseny hivatalos honlapja

   

Nemzetközi Kémiai Diákolimpia

A Nemzetközi Kémiai Diákolimpia válogatója alapján a 4 fős magyar csapatba 3 apáczais diák került: Papp Marcell (11.b), Nemeskéri Dániel (11.b) és Saracco Lucio (12.c). Gratulálunk!

korábbi eredményeink

Hartmann-díj

 A Hildegard Alapítvány kuratóriuma a kémiai tanulmányi versenyeken - különösen a laboratóriumi gyakorlatokon - kiemelkedő eredményt elérő diákokat díjazza éves rendszerességgel. Idén iskolánk tanulói közül Sajósi Benedeknek (12.c) ítélték oda a díjat.
Gratulálunk!

az Alapítvány honlapja

Európai Természettudományi Diákolimpia 2022.

Az Európai Unió Természettudomány Diákolimpiáját (EOES) az idei évben május 8-14. között Hradec Králové-ban (Cseh Köztársaság)  rendezték. A versenyen a 3-3 fős két magyar csapat ezüstérmet szerzett, és mindkét csapatnak egy-egy apáczais tagja volt kémiából: Éger Viktória (10.b) és Papp Marcell (11.b).

a verseny hivatalos honlapja
a verseny magyar honlapja
korábbi eredményeink

   
 

56. Mengyelejev Kémiai Olimpia

Az idén május 9-15. között Üzbegisztánban, Taskentben rendezték a Mengyelejev versenyt. A 4 fős magyar csapat három tagja is apáczais diák volt: Dóra Márton (12.a) és Nemeskéri Dániel (11.b) bronzérmet szereztt és Sajósi Benedek (12.c), aki dicséretben részesült.
 Gratulálunk!

a verseny hivatalos honlapja

   
   

XXXIII. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny

A Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny budapesti fordulóján a megszerezhető maximális 100 pontból Biró Artúr (8.C) 96 ponttal a 2., Simon János Dániel (8.D) 93 ponttal a 6., Koscsó Virág Mária (8.D) 91 ponttal a 10., Nguyen Minh Anh (8.D) pedig 86 ponttal a 14. helyezést érte el. Eredményükkel mindannyian bekerültek a május 27. és 29. között Egerben megrendezésre kerülő döntőbe.

Gratulálunk!

korábbi eredményeink

a verseny hivatalos honlapja

versenyfeladatok

   

Megjelent a Középiskolai Kémiai Lapok legújabb száma.

A tanév utolsó Kökél számában többek között a Kökél versenyek végeredményei is olvashatók. Iskolánkból Viczkó Csaba (9.b) a 9. osztályos K pontversenyben első és a Német fordítási versenyben 3. helyezést ért el, Nemeskéri Dániel (11.b) a H pontversenyben 1., Sajósi Benedek (12.c) 2. helyezést ért el.
Gratulálunk!

kökél logo

KÖKÉL 2022/3. szám

   

Április 22 - A Föld Napja

Iskolánk rendszeres résztvevője a Magyar Műanyagipari Szövetség évente megrendezésre kerülő „Az ember alkotta anyag – a XXI. század anyaga" című tudományos konferenciájának. Az idei évben A Föld Napján megrendezett konferencia témája is időszerű volt: a polimerek szerepe a fenntartható fejlődés és a körforgásos gazdaság megvalósításában. Hogyan lehet áttérni a jelenlegi lineáris gazdasági modellről, amelyben végső soron a bolygónk véges erőforrásait hulladékká alakítjuk, a körforgásos modellre? Milyen területeken nélkülözhetetlenek a polimerek és hogyan lehet őket újrahasznosítani?

hír a MMSz honlapján

az előadások videója

     

Az 54. Irinyi János Kémiaverseny végeredménye

A hétvégén Debrecenben zajlott le az Irinyi János Kémiaverseny országos döntője, ahol diákjaink ismét igen szép eredményt értek el.
Az 1.b/1 kategóriában Nagy-Szentesi Máté 9.D osztályos diákunk V. helyezést ért el.
Az 1.b/2 kategóriában a 9.B osztályosok versenyeztek: Viczkó Csaba megszerezte az 1. helyet, ezen kívül a "Legjobb elméletifeladat-megoldó" és a "Legjobb számításifeladat-megoldó" különdíjat is kapott, Gerendás Rudolf 4., Kaleta Viktória 6., Kovács Veronika Zsófia a 13. helyet szerezte meg.
Az 2.b/2 kategóriában a 10.B osztályosok versenyeztek: Éger Viktória megszerezte az 1. helyet, ezen kívül a "Legjobb számításifeladat-megoldó" különdíjat, valamint Irinyi-díjat is kapott, Vásárhelyi István Péter 8. lett és a "Legjobb laborfeladat-megoldó" különdíjat is megszerezte, Gerendás Roland 9. lett és a "Legjobb elméletifeladat-megoldó" különdíjat is elnyerte, Szécsényi-Nagy Rudolf a 26. helyezést érte el az országos versenyen.

Gratulálunk!

a 2021/22. évi verseny honlapja

a verseny hivatalos honlapja

korábbi eredményeink

   

Alkímia Ma

E hét csütörtökön, március 31-én 17 órakor kerül sor az Alkímia Ma idei évadának befejező előadására.
 A fő előadó Vörös Tamás vegyész, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Fizikai és Kémiai Szakértői Intézetének munkatársa, iskolánk volt tanulója.
Az előadás címe: Rejtőzködő mikronyomok a bűnüldözésben.
Az előadás után Róka András mutat be kísérleteket.

az előadás összefoglalója

Alkímia Ma honlap

Facebook oldal

Youtube csatorna

     

A kémia OKTV végeredménye

2022. évi kémia OKTV II. kategóriájában iskolánk diákjai szerezték meg az 1-4. helyet, és további 7 tanulónk végzett az 7-20. helyezés valamelyikén.
Mindenkinek gratulálunk!

2022. évi végeredmény

korábbi eredményeink

     
   

Megjelent a Középiskolai Kémiai Lapok legújabb száma.

A 2022. év második KÖKÉL-számában olvashatók többek között a 2021/22. tanévben meghirdetett Kökél versenyek utolsó fordulójának feladatsorai is, amelyek közeli beküldési határideje: 2022. április 7.

kökél logo

KÖKÉL 2022/2. szám

   

Európai Természettudományi Diákolimpia 2022.

Az Európai Unió Természettudomány Diákolimpiáját az idei évben május 8-14. között Hradec Králové-ban (Cseh Köztársaság)  rendezik. A március 18-án Szegeden tartott magyarországi válogatóverseny alapján a magyar csapatba kémiából két diákunk is bejutott: Éger Viktória (10.b) és Papp Marcell (11.b).
Gratulálunk!

a 2022. évi verseny hivatalos honlapja

a verseny magyar honlapja

korábbi eredményeink

     

Az Oláh György Kémiaverseny március 6-án rendezett döntő fordulójában Papp Marcell (11.b) a IV. kategóriában 2. helyezést ért el.
Gratuláunk!

a verseny honlapja

     

Irinyi János Kémiaverseny budapesti fordulójának eredményei

2022. február 24-én lezajlott az Irinyi János Kémiaverseny budapesti fordulója. Iskolánkból 17 induló tanuló közül 9-en érték el a továbbjutáshoz szükséges ponthatárt.
Gratulálunk minden résztvevőnek!

II. forduló eredményei-továbbjutók

feladatlapok és megoldások

a verseny hivatalos honlapja

     

 A kémia OKTV II. fordulójának eredményei

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójába bejutó tanulóink közül 11-en érték el a döntőbe való továbbjutáshoz szükséges ponthatárt.
Minden résztvevőnek gratulálunk!

döntőbe jutottak

feladatsorok

     

XXXIII. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny

2022. február 9-én zajlott a Hevesy Kémiaverseny kerületi fordulója. A járványhelyzetre való tekintettel minden tanuló a saját iskolájában írta a versenydolgozatot. Az eredmények alapján a következő tanulók jutottak a budapesti fordulóba:
7
. osztály: Rónai Zselyke Dorka (7.D, 49 pont) - Nagy Tamara (7.D, 48) - Hegedűs Márk (7.C, 46,5) - Krizsák Nóra (7.D, 45,5)
8. osztály: Biró Artúr (8.C, 60 pont) - Simon János Dániel (8.D, 57) - Nguyen Minh Anh (8.D, 56) - Koscsó Virág Mária (8.D, 51)

korábbi eredményeink

a verseny hivatalos honlapja

versenyfeladatok

   

Dürer Kémiaverseny

2022. február 4-6. rendezték a XV. Dürer-verseny döntő fordulóját. A versenyen a K+ kategóriában indult két csapatunk közül csapatunk a 10.b osztályosok (Éger Viktória, Vásárhelyi Péter és Gerendás Roland) 2. helyezést, a 11.c-d osztályosok csapata (Hajós Balázs, Le Hai Yen és Domján Minka) 4. helyezést ért el.

Gratulálunk!

a verseny honlapja

a K+ kategória eredménylistája

   
   

Megjelent a Középiskolai Kémiai Lapok legújabb száma.

A 2022. év első KÖKÉL-számában olvashatók többek között a 2021/22. tanévben meghirdetett Kökél versenyek harmadik feladatsorai is, amelyek beküldési határideje: 2022. február 28. A feladatkészítők között Sajósi Benedek (12.c) nevével is találkozhattok.

kökél logo

KÖKÉL 2022/1. szám

 

 

Irinyi verseny iskolai fordulójának eredményei

2022. január 13-án lezajlott az Irinyi János Kémiaverseny iskolai fordulója. Iskolánkból 40 induló tanuló közül 31-en érték el a továbbküldéshez szükséges ponthatárt. A versenybizottság döntése alapján 19 tanuló továbbjutott a II. fordulóba.
A II. forduló időpontja: február 24.

I. forduló eredményei-továbbjutók

feladatlapok és megoldások

a verseny hivatalos honlapja

     

 

Korábbi hírek, információk: 2014. - 2015. - 2016. - 2017. - 2018. - 2019.- - 2020. - 2021.

 

Elérhetőségünk:
III. emelet kémia megbeszélő

telefon: 267-0311/23 mellék
honlappal kapcsolatos e-mail cím:
sebo.peter{kukac}apaczai.elte.hu

kémia terem

 

kémia labor

Amennyiben mégsem szeretné, hogy neve/gyermeke neve a honlap bármelyik részen megjelenjen, indoklás nélkül és bármikor kérheti annak törlését!

A honlappal kapcsolatos problémákkal, kérésekkel, kérdésekkel kapcsolatban forduljon az oldal szerkesztőjéhez: Sebő Péter - sebopeter86{kukac}gmail.com
A honlap teljes tartalma az alábbi Creative Commons licencfeltételek betartásával használható fel: Attribution Non-Commercial Share Alike (CC-BY-NC-SA)
Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább!