A tudomány női dolog

 

Osztályfőnököm figyelemfelkeltésére leltem rá „A tudomány női dolog” konferencia facebookos oldalára. Hát nem vagyok egy Mary Wollstonecraft, sem egy Florence Nightingale, akik elsőként tették le névjegyüket a feminizmus oldalán, de azért elkezdett érdekelni, miről is lehet itt szó?

Élve a szíves meghívással ellátogattam Fazakas Réka társaságában a konferenciára, melyet november 28-án az ELTE TTK Lágymányosi Campusán rendeztek.

 

A teltházas programot Orosz Anna végzős, matematikusnak készülő gimnazista szervezte, korábbi amerikai útja tapasztalatának felhasználásával. Ugyanis benne is felötlött, hogy jó képességű lányok tucatjával változtatják meg természettudományi pályaválasztási elhatározásukat közvetlen a felsőoktatási felvételi előtt. Valóban, már magam is találkoztam a nőket érintő hátrányos megkülönböztetéssel ezen szakmai területen.

A programon az elbizonytalanodó középiskolás lányok válaszokat kaphattak négy előadótól, illetve megerősítést abban, hogy ezek a problémák áthidalhatóak, és érdemes akár az ő szakterületeiket is választani.

Az előadások mind megegyeztek abban, hogy noha kezdetben volt negatív tapasztalatuk is, miután megkezdték munkájukat, közvetlen munkatársaiktól folyamatosan jó hozzáállással találkoztak.

 

A köszöntés után elsőként Dr. Weiner Zsuzsa szólt hozzánk. Korábban az – egyébként mindenkinek ajánlott – Ericsson doktoranduszoknak szervezett programjában vett részt. Mesélt életéről, tanításáról, melynek eredményekképpen a Prezi fejlesztője lehet, továbbá az ELTE elméleti matematikusa, a „Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj” nyertese. Fontosnak tartotta, hogy érdekes feladatot találjunk magunknak, ahol élhetünk a kutatói szabadsággal. A probléma megoldása ösztönözhet minket a nehéz helyzetek áthidalásában.

 

Azt hihetnénk, anyaként választás elé kerülünk „Család kontra Karrier” kérdésben, de nem így van! Rugalmassággal, ügyes szervezéssel, a modern kor adta technikai lehetőséggel ez is áthidalható: míg a picik szundikálnak, kitűnően lehet a kollégákkal együttdolgozni pl. skype segítségével.

Mi jut eszetekbe az űrkutatásról? Nekem Armstrong, amint szkafanderében billeg a Holdon… Dr. Kern Anikónak, az ELTE Űrkutató Csoportjából, az MTA OTKA pályázat nyertesének aligha ez! Engem már az is meglepett, hogy meteorológusként végezte tanulmányait, minek köszönhetően részese lehetett két kis műhold pályára állításának.
A „kettes” szám egyébként is fontos életében: két gyermek édesanyja, akik az óceánon túli konferenciára is elkísérték őt.

 

Gondolnátok, Cambridge és New York munkahelyei után Debrecenben köt ki valaki? És igen: Dr. Fuxreiter Mónika, a Debreceni Tudományegyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének kutatója a rákos daganatok terjedését megállító fehérjékkel foglalkozik. Az MTA Lendületben programjának és a L'Oreal a „Nőkért és a tudományért” díjának nyertese. Megtudhattuk tőle, hogy a külföldi egyetemeken milyen nagy súlya van a tudománynak, s ezekhez a kutatásokhoz már itthon is adottak a feltételek.

Lényegesnek tartotta továbbá, hogy munkája mellett (melyet számos díjjal jutalmaztak már), gyermekeire a legbüszkébb. Sok segítséget kapott családjától, így sikerülhetett doktori disszertációjának védése, amelyen 9 hónapos terhesen volt jelen, s az azóta már 10 hónapos baba anyukájaként négy nemzetközi konferencián is részt vett.

 

A programot Dr. Szikszay-Fábri Anna, a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. informatikusa, a cég Women in IT committee-jének tagja zárta.

Elmondásából kiderült, a programozók munkája mennyire szerteágazó, s kreativitásukért, jó kommunikációs képességükért a lányokat (mivel még kevesen vannak), minden munkahelyen örömmel várják. Azon túl, hogy itt lehetséges a távmunka, még a tudományos ösztöndíjra való kedvezőbb pályázati feltételek is (gyermekenként +2 év kitolással) inspirálóan hatnak.

 

Engem meggyőztek abban, hogy képességünket – miszerint egyszerre tudunk hivatással, háztartással, gyermekneveléssel foglalkozni – ki lehet, és ki is kell használnunk! Nekünk is ott a helyünk a világcégek és kutatóközösségek munkatársai között, akár vezetőként is, igaz ez nagy szorgalmat, tudást és kitartást feltételez.

 

Ehhez viszont segítséget jelent a családi háttér, továbbá az egymással való kapcsolattartás, mely fenntartásához Orosz Anna „A jövő női tudósai" néven Facebook csoportot hozott létre összetartva diákokat, megosztva velük minden ilyen irányú szakkört, tábort, ösztöndíjat, pályázati lehetőséget, továbbtanulási tippet, illetve ahonnan értesülhetnek hasonló rendezvények jövőbeni szervezéséről.
 

Amennyiben sikerült érdeklődéseteket felkeltenem, nézzetek Ti is el a csoport Facebook oldalára, s ha van kedvetek, csatlakozzatok is a nyílt csoporthoz!
 

 

Fehérkuti Anna