Nyitólap

Tanárok

Felvételizőknek

Diákjainknak

Versenyek

Érettségi

Linkek

Képgaléria, videók

 

 

Irány az Apáczai! verseny

(korábbi években Apáczai Műveltségi Verseny)
és tagozat bemutató kémiából

 

2021. november 20. (szombat) 9.00

verseny, utána tagozat bemutatása, kísérletek

 

 

A versenyre való jelentkezés (természettudományi kategória/kémia) a verseny honlapján keresztül történhet.

 

Az iskolában rendezett verseny és tagozat bemutató (a nyílt napok mellett) a legjobb lehetőséget nyújt az iskola 4 osztályos tagozatainak megismerésére. A természettudományi tagozat bemutatására a kémia tantárgyhoz kapcsolódóan kerül sor. Ez azért van így, mert a tagozat tanulói évtizedek óta a magyar középiskolák közül kiemelkedően eredményesek kémiából mind a tanulmányi versenyeken, mind a szakirányú egyetemi felvételiken és természetesen a kémia érettségi tekintetében is. Tehát ha valaki biztos tudást szeretne kémiából, akkor számára a természettudományi tagozatot jó szívvel ajánlhatjuk. Ezen a tagozaton 9-10. évfolyamon heti 6 illetve 5 órában lehet kémiát tanulni, ugyanakkor a későbbi években a többi természettudományos tárgy is (más középiskolákhoz képest) magas óraszámban kerül tanításra (a kémia ekkor már csak 2 és 1). Így nem csak a leendő vegyészek számára, hanem más kémiával kapcsolatos természettudományi továbbtanulási irány esetén (pl. orvos, gyógyszerész, környezetvédelmi mérnök, biomérnök) is jó alapokkal indulhat az, aki erre a tagozatra járt.

 

A verseny egyfajta erőfelmérést is jelent, hiszen általában az iskolánkba jelentkező tanulók indulnak a versenyen (természetesen ez nem feltétele a versenynek). A  verseny tehát lehetőséget teremt arra, hogy kockázat nélkül összemérhessük tudásunkat hasonló érdeklődésű tanulókkal. Az itt elért gyengébb eredmény nem ad okot a csüggedésre, hiszen ez még csak a novemberi felkészültség szintjét mutatja, ami a január-februári felvételi idejére még sokat változhat. A versenyen elért jó helyezés viszont a természettudományi tagozatos felvételi szóbeli részén (ami csak kémiából lesz) előnyt jelenthet. Évek óta igaz, hogy akik a versenyen a legjobb eredményeket érik el, azok (amennyiben valóban az Apáczai Gimnázium természettudományi tagozatára jelentkeznek) sikeresen felvételiznek (legtöbbször még akkor is, ha a központi írásbeli feladatsort nem a legsikeresebben oldják meg).

A kémia kategória versenye egy írásbeli fordulóból áll, amelynek keretében 90-120 perces, az általános iskolai tananyagra épülő feladatlapot oldanak meg a versenyzők kémiából.

 

A versenyre való felkészüléshez a legtöbb általános iskolai kémia tankönyvet használható, mert a feladatokat úgy igyekszünk összeállítani, hogy csak olyan ismeretanyag szerepeljen bennük, amely a legtöbb tankönyvben megtalálható. Természetesen ez a verseny túllép a szokásos általános iskolai dolgozat feladatokon, hiszen érdeklődő, önállóan is tanulni kész gyerekek számára készül. Ezek a feladatok gondolkodást, az iskolában tanult és a feladatokban megadott ismeretek alkalmazását és továbbgondolását igénylik.

A versenyen számológép használható (ezt kérjük, hogy mindenki hozzon magával, mobiltelefon számológépként a versenyen nem használható). Periódusos rendszert a versenyen adunk, saját rendszer nem használható.

 

A felkészüléshez a tankönyvön kívül a következőket tudjuk ajánlani:

- Korábbi évek feladatsorai és megoldásai.

- Villányi A. (szerk.): Kémia versenyfeladatok általános iskolásoknak,
ez több könyvesboltban is kapható vagy megrendelhető: pl. itt: Bookline, Műszaki KiadóPolc.hu

 

 

 

 

 

 

 

(Amennyiben a versennyel illetve a természettudományi tagozatra való jelentkezéssel kapcsolatos további kérdés merül fel, szívesen válaszolunk. A levelet a következő címre lehet küldeni:  sebopeter86{kukac}gmail.com.)